Ugrás a tartalomhoz

A kórház története 1975-től napjainkig

A kórház története 1975-től napjainkig

 

Az új kórházban lényegesén átalakult a főorvosi kar. A sebészeti osztály élére dr. Mezey Károly (dr. Kondrai Gerő sebész főorvos életkora miatt nem vállalta tovább az osztály vezetését) került. A traumatológiai részlegre dr. Fazekas Imre sebész, traumatológus szakorvos, az urológiára dr. Horváth Endre, az intenzív részlegre pedig dr. Onder István nyert kinevezést. Az I. sz. belgyógyászatra dr. Mol­nár Károly, a II. sz. belgyógyászatra dr. Adorján Tibor, az ideggyógyászatra dr. Rimóczy István ke­rült vezetőnek. A fül-orr-gégészetet dr. Szatmáry György, a szemészetet dr. Nagy Margit, a röntgen-osztályt dr. Heiner Béla, a gyógyszertárat továbbra is Kovács Bertalan irányította. Szinte kivétel nél­kül pályakezdő orvosokkal kezdték meg szakmai munkájukat, hiszen szakorvosok nem voltak. Osz­tályvezető nővérként, asszisztensként részben régeb­bi dolgozókat neveztek ki. A létszámszükséglet miatt szinte „válogatás nélkül” került felvételre az ápoló- személyzet.

Gazdasági—műszaki vonalon is nehéz volt a helyzet. Az önálló osztályok élére szintén szakem­berekre volt, vagy lett volna szükség. „Régi” szakember csak Szilvai János (aki 1962 óta a kisvárdai kórház gazdasági vezetője), valamint Csépke Gyula főkönyvelő volt. Nagy Gábor gazdasági, Szalai Bar­nabás az élelmezési osztályt vezette a továbbiakban is. A műszaki osztály élére Halmos József üzem­mérnök került. A gazdasági apparátus létszámhiány- nyal, túlterheltséggel küszködött. A különböző mű­szaki berendezések gyakori üzemzavarainak elhárí­tása is kemény próbára tették a műszaki osztály fiatal dolgozóit.

Az 1975-ös év utolsó hónapjaiban súlyos pénz­ügyi nehézségek jelentkeztek. A kórház működésé­hez még nélkülözhetetlen felszerelések, orvosi kézi műszerek és fogyóanyagok számláinak kiegyenlíté­sére fedezet nem állt rendelkezésre. Az ígéret ellenére nem kapta meg a kórház a költségvetési elő­irányzatot, mivel még a régi kórház üzemeltetési költségvetés szintjén számoltak. Még jobban foko­zódtak a gondok akkor, amikor 1976. év őszén a vásárosnaményi kórházat Kisvárdához integrálták. A vásárosnaményi kórház üzemeltetési költsége lénye­gesen alacsonyabb, a bérbeállási szintje is más volt. A távolság, a szállítási gondok mind a vezetést, mind a gazdálkodást érintették. Amikor Vásárosnaményt várossá nyilvánították, ez a „házasság” fel­bomlott. Ismét „önálló” lett a kisvárdai kórház. Bel­sőellenőri állás, illetve személyzeti előadói munka­kör szervezésére is sor került. Változatlanul gond volt a költségvetési volumen elégtelensége. Ismét jelentős összegű póthitelekre volt szükség. A gazda­sági vezetés nagy erőfeszítéssel tudta csak biztosí­tani, hogy a betegellátás színvonala ne csökkenjen. Az épület állagának megóvása számos gondot vetett fel. Közvetlen az új épület átvétele után már ta­pasztalható volt, hogy a tetőn alkalmazott neoacid „szigetelésen” át beázás keletkezett. Az úgynevezett mélyföldszinten, illetve a közműalagútban talajvíz volt. Kisvárda térségében 1980-ban a talajvíz jelentős károkat okozott; az intézményben pedig katasztrofális helyzet alakult ki. Rendkívüli intézke­déseket kellett kezdeményezni, amelynek eredmé­nyeként a Megyei Tanács irányításával külön bi­zottság alakult. A tervezők, valamint a kivitelezők eredményes összefogásának köszönhetően 1981. év­ben a közműalagút szigetelése mintegy 6 millió fo­rint költséggel elkészült. Természetesen a tetőzet más anyaggal történő szigetelése is megtörtént. Az 1980-as évek elejétől a gazdálkodás kiegyensúlyozottabbá vált bérgazdálkodás vonatkozásában is.

A kórház átadásának idején a városi tanács 20 lakást biztosított az orvosok számára. Az üres állá­- sok egy része lassan betöltődött, elsősorban pálya­kezdőkkel. A feladatok viszont egyre nőttek, a be­tegforgalom óriási emelkedést mutatott. 1976-ban a fekvőbeteg osztályok forgalma összkórházi szinten 13 494 fő. A szakrendeléseken 183 663 „esetet” re­gisztráltak. A laboratóriumban 21 782 embernél tör­tént különböző vizsgálat. A központi röntgen osztályon 63 246 vizsgálatot végeztek! A gyógyszer- vegyszer stb. ellátásra közel 4,5 millió Ft állt rendelkezésre. Már ebben az évben 22 ezer palack in­fúziós oldatot készített a gyógyszertár. A közvetlen „saját” betegek ellátására 506 liter vért biztosított a véradó állomás. A sebészeti műtétek száma 1287.

A röntgen osztályon dr. Heiner Béla főorvos utódja dr. Bartha Erzsébet lett, aki 1983-ig vezette az osztályt.

A kórház életében 1976-ban először indult be a kórbonctani—kórszövettani osztály (addig a nyíregyházi kórház végezte a boncolásokat, szövettani vizsgálatokat). Vezetését dr. Cserna Éva látta el mintegy hat éven át. Átmenetileg betöltetlen lett az állás, változás volt az urológiái részlegen is. Az osz­tályra dr. Illyés Árpád urológus és sebész szakorvos nyert kinevezést 1978-ban. Dr. Nagy Margit szemész főorvos helyére dr. Varga Szilárd, a röntgen osz­tályra pedig dr. Gaál István került. A személyi vál­tozások mindig új színfoltot jelentettek, hiszen a kor szellemének megfelelően a szakmák fejlődésé­nek korszerűsödésével, a gép- műszerpark fejleszté­sével és az egyéni ambíciótól fűtve a betegellátás egyre magasabb szintre emelkedett a röntgen osztályon.

Az országban ezekben az években részben szak­mai, részben gazdasági meggondolás alapján az egészségügyben úgynevezett integrációs folyamat indult meg. Így került a kórházhoz a körzeti orvosi hálózat a központi rendelővel együtt, a körzeti gyermekszakorvosi, illetve üzemorvosi tevékenység és a tüdőgondozó. Az ügyeleti szolgálat megszerve­zésével pedig Kisvárda és néhány városkörnyéki község orvosi ellátása biztosítva lett munkaszüneti napokon is. Szoros kapcsolat alakult ki a megyei kórházzal, a debreceni klinikákkal, az országos in­tézményekkel. A kórház gyógyító—megelőző mun­kája megfelelően alkalmazkodott a progresszív betegellátás rendszeréhez, szakmailag realizálhatta eze­ket a lehetőségeket.

Az igaz, hogy a kórház az új szakmai feladat mellett súlyos gondként örökölte a régi épületek igen leromlott állapotát, a korszerűtlen gép- mű­szerparkot. Hosszú-hosszú időbe került, míg elfo­gadható állapotot sikerült teremteni ezekben az épü­letekben. Végleges megoldás napjainkig sem történt. Az úgynevezett kijózanító állomás kialakítását a kórház területén kellett elvégezni. A gondnoki la­kásban némi belső átalakítással a kétnemű kórtermek, kezelők, szociális helyiségek mellett, megfele­lő berendezéssel a kijózanító elkészült. (Később átkerült a központi körzeti orvosi rendelő épületébe sokkal rosszabb körülmények közé.) Sajnos az új kórházban nem terveztek megfelelő számú szociális helyiségeket sem az orvosok, sem a személyzet ré­szére várakozó, pihenő helyiségeket, orvosi ügyeleti szobákat. A gazdasági apparátus elhelyezésére csak az alagsorban kialakított irodákban volt (van) lehetőség. A raktározási gondok is egyre nőttek. Csak számos belső átalakítással sikerült emberibb kör­nyezetet létesíteni a dolgozók számára. A központi sterilizálót a VII. szintre tervezték, viszont a vizet, gőzt már „ilyen magas szinten” időnként alig lehe­tett biztosítani. Ezért különböző újításokkal kellett áthidalni ezeket a problémákat. Később az alagsor­ba telepítették le a központi sterilizáló gépeit. Az ott lévő szakszervezeti, illetve a „beteg könyvtárat” átmenetileg ezért fel kellett számolni. Együtt kezel­te, működtette szakképzett könyvtáros az egyébként nagyon modern orvosi könyvtárral.

Nagy nehezen sikerült „eladni” a régi kórházat. A "főépületben” átalakítás után vas- műszaki és bútorboltot létesítettek. „Nyitvatartási idő” ezen­túl már csak -hétköznapokon 8.00—16.00 óráig... Vásárlás, eladás a volt műtőben, a fekvőbeteg sebé­szeti, belgyógyászati osztályokon... Sokan már nem is tudják, hogy ez volt a kórház.. .

Az új kórházban a járóbetegek száma egyre nőtt, az adminisztrációt is szakmánként kezelték. Szükség volt egy központi kartonozó létesítésére.

A VII. ötéves terv előkészítése során merült fal igényként, hogy Kisvárdán egy 200 ágyas szociális otthon létesüljön. A megtervezett épület „váza” 1982-ben elkészült. A következő években „profil”-váltást határoztak el, „kórházként” kell működtetni és át kell terveztetni rehabilitációs betegek ellátásá­ra. Mintegy két évet kellett várni arra, hogy az új épület átadása megtörténhessen!

Közben az élet nem állt meg, hiszen a nagy­számú betegek ellátásáról továbbra is gondoskodni kellett. Az új orvosi állások egy része még betöltetlen volt, lakást biztosítani nem tudott a tanács. Közös elhatározással, pénzügyi segítséggel az alacsony kihasználtságú nővérszálló földszintjén 6 két szoba összkomfortos lakás kialakításával sikerült a gondokon enyhíteni.

1983-ban ünnepelték meg a kórház 90 éves „születésnapját” és a 25 éves szülészet-nőgyógyászati osztály fennállását. Ekkor tartották meg a XX. tudományos ülést is. 1985. november 4-én az új kórház fennállásának 10. évfordulóján a 685 dolgo­zó tevékenységét összegezte az igazgató főorvos. A XII. tudományos ülés keretén belül pedig beszá­moltak az egyes osztályok az eltelt egy évtized mun­kásságáról.

Az I. sz. belgyógyászati osztály (70 ágy) 1976. január 2-től kezdhette meg csak önálló működését. Az általános belgyógyászat keretein belül főleg a heveny szívbetegek ellátására, valamint cukorbete­gek és magas vérnyomásban szenvedő betegek kor­szerű kivizsgálására és kezelésére „specializálódott”. Bár már éveken át végezték az infarctusos betegek sikeres ellátását, a korszerű, úgynevezett coronária-őrzőt csak 1984. augusztus 10-én adták át 6 ággyal. A vásárosnaményi kórház felvevő területéről is ellátják a szívbetegeket. Számos új vizsgálati módszert vezettek be, és jó kapcsolatot alakítottak ki az osztály felvevő területén dolgozó körzeti or­vosokkal. Több tudományos közleményük jelent meg. 1985-ben került átadásra a rehabilitációs fela­datokat ellátó krónikus belgyógyászati részleg, ahol elsősorban az infarctusos, illetve a szívbetegek utó­kezelését végzik.

A II. sz. belgyógyászat szintén 70 ággyal működik. Az osztály profilja a szívbetegek gondozása a kisvárdai és a vásárosnaményi területről. Általá­nos belgyógyászati betegellátás folyik az osztályon. A gyomor korszerű kivizsgálását 1986-tól itt kezd­ték el a kórház történetében először az úgynevezett gastrofiberoscoppal. Az osztályhoz tartozó utókezelő részlegen főleg az alkoholbetegeket gyógyítják.

Az új kórház megépülésével mód nyílt arra, hogy a sebészeti osztály 105 ágyával olyan négy részlegből álló komplexum legyen, ami új szakmák beindítását is lehetővé tette. (Traumatológia, uroló­gia, intenzív betegellátó részleg.) Minden részleg élén szakorvos áll, szakmailag teljesen önállóan vég­zik munkájukat. Ugyanakkor az osztály egysége megnyilvánul abban, hogy közös ügyelet és műtéti program hidalta, illetve hidalja át az egyes részlegek orvoslétszám hiányát.

A szóban forgó 10 év alatt összesen 26 472 be­teget kezeltek, és ebből a műtétek száma 15 087. Szakmai tekintetben óriási előrelépést jelentett a műtét alatti epe-diagnosztika rutinszerű alkalmazá­sa, az alapvető érsebészeti tevékenység bevezetése, az onkológiai gondozás és tanácskozó bizottság mű­ködtetése. A balesetsebészeti ellátás 35 ágyas kü­lönálló részlegen 1976. január 29-én kezdett funkcionálni. A sebész—traumatolőgus szakvizsgával rendelkező főorvos a későbbiekben még az orthopaediai szakvizsgát is megszerezte. Ezt követően a területről a csípőficam szűrővizsgálatokat is beindí­totta. Lehetőség volt arra, hogy speciális műszerkészlet beszerzése után külső rögzítést nem igénylő stabil csontegyesítő műtéteket végezzenek. Az uro­lógiai részleg élén három főorvos is váltotta egy­mást; a műszerezettség nem volt eléggé megfelelő, de az utóbbi években egyre jobb ellátást tudnak biztosítani. Műtéteik széles skálán mozognak, és a mind nagyobb tért hódító transurethrális beavatko­zásokat is elvégzik. Igen nagy előrelépés történt az­zal a ténnyel, hogy 1976. november 5-én 5 ággyal, egy orvos vezetésével, 12 nővérrel beindulhatott az intenzív részleg is. Kezdetben a sebészeti beteganyag korszerű műtét utáni kezelése volt a fő fela­dat. A későbbiekben azonban szükség szerint a kórház más osztályainak súlyosabb betegei is ide kerül­tek. Zömmel azonban a balesetes betegek intenzív ellátása történik. A műszerezettség még a mai na­pig is elég alacsony színvonalon áll, de az eredmé­nyesség ennek ellenére jónak mondható. Kezdetben csak egy anaesthesiológus asszisztensnővel kezdték meg a korszerű altatást. Napjainkban már elsősor­ban „saját nevelési!” szakasszisztensek végzik ezt a felelősségteljes munkát az egész kórházban. Az ügyeleti szolgálat is biztosított.

Az ideggyógyászati osztály 1975. november 17-én kezdte működését, és egyben itt fogadták az új kórház első betegét, J. I. szabolcsbákai lakost. Ezen a területen kórházunkban újnak számító orvosi szakma „születéséről” beszélhetünk. Az osztály felszereltsége hiányos volt, és emellett ebben a szakmában jártassággal nem rendelkező dolgozókkal kezdték el a munkát. Egyetlen segédorvos, aki a későbbiekben szakvizsgát tett, sajnos eltávozott az in­tézetből. Ezt követően szinte mindig orvoshiánnyal küszködött az osztály. Hónapokon át egyedül vé­gezte mind az osztályos, mind a szakrendelői bete­gek ellátását az ideggyógyász főorvos. 1984 áprilisá­tól főiskolát végzett gyógytornász, majd később pszichológus segítette, segíti a diagnosztikus és gyó­gyító munkát. A felszereltség, műszerezettség bár lassan, de folyamatosan javult, és az egy évtized óta várt EEG készülék beszerzésére, beüzemelésére is sor került 1986-ban.

A fül-orr-gégészeti osztály 1975. december 17-én költözött át, és ettől kezdve 26 ágyon tudták a betegeket elhelyezni. Audiológiai asszisztens beállítására is sor került. Ezen az osztályon is éveken keresztül nagy volt az orvoshiány és a fluktuáció. Ma már három szakorvos végzi a fül-orr-gégészeti munkát.

Hasonló hajóban evezett a szemészeti osztály (26 ágy) is: orvoshiány, igen nagyszámú beteg... A vásárosnaményi területről is ide kerültek vizsgá­latra, gyógyításra az emberek.

A röntgen osztály a költözéssel párhuzamosan folytatta a vizsgálatokat a régi kórházban, illetve a gyermekosztályon lévő röntgenhelyiségben, és a már átadásra került új részlegen. Dr. Gaál főorvos irá­nyításával, belső átrendezéssel, új gépek és vizsgáló eljárások bevezetésével, korszerű szakmai irányel­vek kidolgozásával szinte teljesen újjá szerveződött a munka.

1976 májusában kapott megbízást dr. Cserna Éva szakorvos a kórbonctani-kórszövettani osztály megszervezésére, akit 1978-ban vezető főorvossá neveztek ki; 1982-ben távozott az intézetből. Utódja dr. Ertner Iván volt 1983 augusztusáig, bekövetkezett haláláig. Átmenetileg a nyíregyházi kórházból látták el a szaktevékenységet, 1987-ben dr. Szikora László lett megbízott osztályvezető főorvos.

Mint már említettük, a régi kórházban csak gyógyszerraktár volt, és a gyógyszerészeti ellátást 1955—1960 között Nagy László, majd 1962-től Birta Ilona gyógyszerész végezte. Ettől az időtől kezdve 1980-ig Kovács Bertalan szakgyógyszerész irányítot­ta a gyógyszerellátást. 1980. január 1-től Kovács Bertalanné lett az intézeti gyógyszertár vehetője. Az ellátás mindig kifogástalan volt, jelenleg is az. Kezdetben csak alap-infúziókat csináltak, jelenleg már több mint 20 féle infúziós készítményt állítanak elő, amely meghaladja az évi 60-65 ezer palackot.

Önálló laboratóriumi osztályról 1976 februárjától lehet csak beszélni. Orvos vezető, vagy beosztott orvos soha nem volt, illetve jelenleg sincs. Kifejezetten orvosi laboratóriumi munkákat általában másodállásban a belgyógyászok látták, látják el. Asszisztensi ügyeletet 1976 márciusától tartanak. Vezetője vegyész szakképesítéssel rendelkezik. (1986-ban 372 817 laboratóriumi vizsgálatot végeztek!)

A véradó állomás átadása 1965. szeptember 10-én megtörtént. Elsősorban a véradómozgalom te­rületén folytatta tevékenységét. Az állomás kapacitását 1200 literre tervezték, és azóta is a megnöve­kedett tervüket mindig túlteljesítik. A vásárosnaményi véradó állomás megszűnésével ennek a terü­letnek az ellátása, valamint a mátészalkai kórház osztályainak megfelelő mennyiségű és minőségű vér­rel való ellátását is végzik. Átmenetileg néhány ki­nevezett főorvos tevékenykedett rövidebb-hosszabb ideig a véradóban. Jelenleg megbízott vezetője van.

Az integráció során a tüdőgondozó a kórházhoz került. Dr. Szabó Antal főorvos végezte a szűrést, gondozást. Sajnos hosszabb betegség után meghalt. Az állás betöltetlen maradt 1981-ig. Ekkor dr. Fazekas János került a gondozó élére. A tbc elleni küzdelem ismét napi feladattá vált, melyet a főorvos igen nagy ambícióval látott el nyugdíjazásáig, de az azt követő években is, hiszen — mint nyugdíjas — fáradthatatlanul végzi továbbra is felelős­ségteljes munkáját.

A bőr- nemibeteg gondozót kezdetben dr. Ma­jor István, majd dr. Seres Kálmán vezette. A szakmai színvonal emelkedése szembetűnő volt, és a kollega igen aktívan részt vett az onkológiai mun­kában. Mint nyugdíjas folytatja a szakmai ellátást, a gondozást.

A fogászati ellátásról már említést tettünk, de amikor dr. Szilágyi távozott, a fogászati tevékeny­ség a mélypontra zuhant. Számos fogorvos alkalma­zására került sor, de rövidebb-hosszabb ittlétük után munkahelyet változtattak. 1983-ban dr. Gömöri Ágnes kapott megbízást a fogászati szakrendelés vezetésére. Meglehetősen rövid időn belül feltöltőd­tek az orvosi állások, javult a lakosság ellátása. Be­indult az iskolafogászati tevékenység is. Úgy tűnik, hogy mind a kórházi, mind a területi szakellátás normalizálódott.

Ma már nem kell bizonyítani, hogy a gazdasági és műszaki háttér nélkül színvonalas orvosi és ápo­lási munka nem lehetséges. Gazdasági és műszaki ellátó hálózatunk feladatának igyekezett mindig ele­get tenni az adott pénzügyi feltételek mellett, és mindig magas szinten kívánták szolgálni a jobb be­tegellátás ügyét. Az új épületben bekövetkezett „tragédiák” mellett pl. az új telephelyen elromlott a kút; újat kellett furatni. Az osztályok, valamint az épület külső-belső állagának megóvása jelentős összegeket emésztett fel. Ellátási zavarok álltak elő az infúziós—transzfúziós, valamint vérvételi szerelé­keknél, gumikesztyűknél, gumiáruknál és egyéb fo­gyóanyagoknál. Szerencsére a gondok-bajok mellett az utóbbi években jelentős állóeszközállomány-növekedés volt, hiszen a Megyei Tanács Egészségügyi Osztálya sok milliós értékben biztosított műszere­ket, gépeket (traumatológiai műtőasztal, korszerűbb röntgenkészülék, EEG, ultrahang, számítógépek, gastrofiberoscop stb.). Végeredményben a gazdasági ellátás keretén' belül az átmeneti feszültségeket a felügyeleti szerven keresztül sikerült csökkenteni, illetve nagy részében megoldani. Azok, akik meg­maradtak az intézet kötelékében elmondhatják, hogy sok örömmel áldotta meg a természet, de a sok gond, bánat súlya még továbbra is. ide húzza őket...

A törzsgárdatagság nagy részét erkölcsi és anyagi elismerésben részesítette mindig az intézmény vezetése. Számos dolgozó kapott „Kiváló munkáért”, illetve „Miniszteri dicséret” kitüntetést. Dr. Kondrai Gerőt a városi tanács „Pro Urbe” ki­tüntetésben részesítette 1987-ben. Ebben az évben ünnepelték a kórház dolgozói őt abból az alkalom­ból, hogy 50 évvel ezelőtt avatták orvosdoktorrá.

Orvosainktól, egészségügyi dolgozóinktól a köz­életi tevékenység sem idegen. (Vb-tagság, tanácsta­gok, bírósági ülnökök, különböző szűrések lebonyolítása, felvilágosító előadások, elsősegélynyújtás ta­nítása, vöröskeresztes munka, HNF-tagság, kulturá­lis tevékenység, névadó ünnepségek, nyugdíjas ta­lálkozók megszervezése, az öregek napközi otthoná­nak patronálása, az egészségnevelési hónapok kere­tében különböző községekben előadások tartása, az országgyűlési képviselők eredményes munkássága és sok más, szinte felsorolhatatlan munka.) A társa­dalmi és politikai szervekkel a mindenkori elvi ala­pokon nyugvó együttműködés jónak ítélhető.

Maradandó nyomot hagyott az intézmény életében az új 206 ágyas pavilon építkezésének problémája. Az új tervek elkészülte után 19-84 tavaszán kezdődött meg újra az intenzív munka. Az átadás 1985. augusztus 17-én volt. A létesítmény összesen 83,3 millió Ft-ba került. A 200 ágyas pavilonban a rehabilitációs, utókezelő, valamint a rheumatológiai részlegek nyertek elhelyezést. Megyei feladatokat is el kellett látni. Olyan betegek felvételére karült sor, akik heveny betegségük gyógyítása után még rövidebb-hosszabb ideig ápolásra szorultak. Újabb és újabb gondok, problémák kerültek felszínre (a be­utalás rendje, módja, profilváltozás, alkoholbetegek kezelése, szociális kérdések stb.), amit megoldani alig lehetett. Orvos, szakképzett nővér, speciális technikai felszerelés hiánya akadályozta a munkát. Hosszú időn keresztül sokan bábáskodtak az „új gyerek” felett, s majdnem elveszett közöttük... Számos tárgyalás, megbeszélés volt ebben az ügyben, míg végül a lehetőségek és igények figyelembevételével módosult a profil, és még belépett 22 ággyal rendelkező, idült tüdőbetegek gyógyítására egy új részleg. Az ágykihasználás jobb lett, és mindegyik részleg ezidáig megfelelt a várakozás­nak. A további, még magasabb szintű betegellátás a maga örömeivel és problémáival pedig már nem a múlt, hanem a jövő feladata lett...

Mint a kaleidoszkóp színes darabjai, úgy kerül­hettek volna még megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb szemelvények, személyek ebbe a történetbe. Korlátok mindig voltak, vannak. A múlt megbecsü­lése, hagyományainknak tisztelete mellett azonban látni kell azt a hatalmas fejlődést, amelyen keresztül ment évtizedeken át városunk s vele együtt kórházunk is. A régi „viskók” helyett büszke városi házak épültek, az „ispotályból" modern, többszintes, 672 ágyas kórház lett. Úgy véljük, hogy a város és vonzáskörzetének lakossága megfelelően értékeli, elismeri és megbecsüli a hivatásszeretettől áthatott munkánkat, amelyet a megelőzés, a gyógyítás, az utókezelés, az ember egészsége érdekében végzünk.

Remélem sikerült bemutatnom egy elárvult vidék közel 100 éves küzdelmét. „Jeleztem a múltat, önök látják a jelent: módjukban van a kettőt egymással összehasonlítani...” Így fonódnak össze a történelemben a korszakok, a nemzedékek erőfeszítései, így kapcsolódik az épülő szocializmus jelene a múlthoz, és így válik a múlt a jelen éltető elemévé...

 

Irodalom

  1. Alispáni jelentés 1888. Megyei Levéltár Nyíregyháza.
  2. Megyei Közgyűlés; jegyzőkönyv 1889. május 14. Megyei Levéltár Nyíregyháza.
  3. Rendkívüli megyei ülés jegyzőkönyve 1890. március 14. Megyei Levéltár Nyíregyháza.
  4. Választmányi ülés; jegyzőkönyv 1893. november 3. Me­gyei Levéltár Nyíregyháza.
  5. Fazekas Á.: Orvosi emlékek Szabolcs-Szatmárban. Nyíregyháza, 1975. (Nyírségi Nyomda).
  6. Bodnár L.: Megyénk egészségügyi helyzete. Szabolcs-Szatmári Szemle 1984. XIX. 2.
  7. Virágh F.: Kisvárda múltjából. „Felsőszabolcs” (1933.) XIV. 50—52.; (1934.) XV. 1—49.; (1935.) XVI. 1— 35.
  8. „Kisvárdai Lapok” (1888.) I. 12.; (1890.) III. 3., 11., 43.; (1891.) IV. 50.; (1892.) V. 20.; 30.; (1900.) XIII. 13.; (1901.) XIV. 4.; 13.; 15.; 40.; 43.
  9. „Felsőszabolcsi Hírlap” (1918.) XXXI. 41.; 42.; 45.
  10. „Szabolcsi Újság” (1913.) VIII. 46.; 53.; (1914.) IX. 40.; 42.
  11. „Felsőszabolcs” (1929.) X. 1; 2; 9.; (1930.) XI. 42.; 43.; (1931.) XII. 30.; 31.; ,51.; 53.; (1932.) XIII. 3.; 6.; (1937.) XVIII. 46.; 47.
  12. „Szabolcsi Szabad Nép” (1945.) II. 52.; 54.; 56.; (1946.) II. 3.
  13. „Néplap” (1956.) XIII. 2.; 42.; 220.
  14. Szabó K.: „Magyar Kórház” (1934.) III. 9. 1—12.
  15. Fekete I.: Városi Tanács Kórháza Kisvárda. 1975. Alföldi Nyomda Debrecen.
  16. Szabó F.: Kisvárda középfokú fejlődése. Szabolcs-Szatmári Szemle (1972.) VII. 3.
  17. „Kelet-Magyarország” (1959.) XVI. 100.; (1975.) XXXII. 260.
  18. „Népszabadság” 1985. augusztus 18.
  19. „Szabolcs-Szatmár huszonöt éve” (Szerk.: Cservenyák László, Margócsy József) Nyírségi Nyomda 1970.
  20. A. visszaemlékezései. MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei B. Archívuma.
  21. Kondrai Gerő szóbeli közlései.

 

Igazgató főorvosok

KÁLLAI RUDOLF 1893—1900
MOSÁNSZKY JENŐ 1901—1930
SZABÓ KÁROLY 1931—1943
K. HALÁSZ PÉTER 1943—1950
KONDRAI GERŐ 1950—1960
MEZŐ LAJOS 1960—1961
STANGL JÓZSEF 1961—1966
FEKETE IMRE 1966—

 

Gazdasági vezetők, gondnokok

KABAY IMRE               1893—1925
BORBÉLY BARNA      1925—1948
GYŐRFI LÁSZLÓ         1948—1949
KULCSÁR ISTVÁN      1949—1951
OSZLÁNSZKY BÉLA 1951—1962
SZILVAI JÁNOS           1962—

Megközelíthetőség