Ugrás a tartalomhoz

Hírek

2020-09-08

dr. Kruppa Józsefné megkapta a MESZK Szakmai Díját!

Rendkívüli - mondhatni soha ilyen nem volt! - konferencián vett részt a napokban Farkasné Juhász Zsuzsanna a Neurológiai osztály vezető ápolója és a Szakdolgozói Kamara helyi elnöke, valamint dr. Kruppa Józsefné, a Fül-Orr-Gégészeti osztály vezető ápolója.

Bár a COVID-19 vírus igencsak átszabta ezt az évet, az 500 főre meghatározott létszámú Szakdolgozói Konferencia szerencsére nem maradt el. A képek önmagukért beszélnek. Konferencián maszkban még nem emlékszem, hogy ültünk volna. Most ezt is megérték azok, akik eljutottak Siófokra.

Abban is különbözött az elmúlt évekétől, hogy nem mentünk 5-6 fővel, és most előadásunk sem volt, de igyekszünk ezt majd év végén, a megyei rendezvényen bepótolni, ahová már el is küldtük 3 előadásunkat.

Siófok szépségét, a Balaton kékségét és a vitorlák távoli fehérségét ugyan nem tudjuk pótolni, csak a képekben gyönyörködhetünk és örülhetünk annak, hogy dr. Kruppa Józsefné, Kata megkapta a MESZK Szakmai Díját!

Ez alkalomból gratulálunk neki, hiszen nem sokan mutathatnak fel ilyen díjat még kórházunkban.

Kata ezért megdolgozott. A mindennapokban a maga csendességével, teszi a dolgát, szervezi betegeik sikeres műtétjeit, terelgeti osztályának dolgozóit abba az irányba, amit éppen a kórház szakmai feladatai diktálnak.

Köszönöm neki, hogy partnerem a szakmai munka színvonalának javításában, hogy segítőm volt a COVID-19 időszak protokolljainak kidolgozásában, hogy nem tudok tőle olyat kérni, amiben ne támogatna.

Munkatársai, a Fül-Orr-Gégészeti osztály ápolói, elsők között voltak a BÁRKA "vízre-bocsájtásában", a rajta és benne való élet kivitelezésében. Köszönetemet nekik is küldöm!

Kívánom, hogy maradjatok egy Csapat, segítsétek egymást és kapcsolódjatok be kórházunk közösségi életébe ez után is!

Kata jó egészséget kívánunk a MESZK Szakmai Díjhoz, maradj ilyen nekünk!


Jakabné Harcsa Erzsébet

ápolási igazgató




Megközelíthetőség