Ugrás a tartalomhoz

Hírek

Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, elkezdődik a Traumatológiai osztály felújítása

2025-03-28

Aláírásra került a vállalkozási szerződés. A felújítás várhatóan 6 hónapot vesz majd igénybe, ezalatt zavartalanul működik majd a traumatológiai betegellátás a kórház 6. emeletén.

Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, az eredményes közbeszerzési eljárásnak köszönhetően 2025. március 27-én aláírásra került az Interreg VI-A NEXT Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program keretein belül megvalósuló, HUSKROUA/23/RI/2.1/001 azonosító számú projekthez kapcsolódó vállalkozási szerződés.

A szerződést Hegyi Henrik Dénes, intézményünk főigazgatója és Vincziczki Csaba, a KELET-ÚT Kft. ügyvezetője írta alá, majd egyeztetésre kerültek a munkaterület átadásának részletei is.

Terveink szerint április első felében megkezdődhet a kivitelezés, mely várhatóan 6 hónapot vesz majd igénybe. A Traumatológiai Osztály március 28-tól a felújítás ideje alatt, tehát 2025. októberéig az 5. emelet helyett a 6. emeleten működik tovább.

Az európai uniós pályázati forrásból megvalósuló Traumatológiai ellátás fejlesztése című projektben 465 négyzetméteren teljes körű építészeti és gépészeti felújítás valósulhat meg, klimatizálással, modern elektromos kórtermi ágyak és éjjeliszekrények beszerzésével, teljes bútorzat cserével - javítva az egészségügyi dolgozók munkakörnyezetét is. A korszerűsítés mellett a projekt részeként orvostechnikai eszközökkel is bővül eszközparkunk, és közös szakmai protokollokat dolgozunk ki projektpartnerünk, az ukrajnai Ungvári Járási Kórház szakembereivel.

Régóta várt fejlesztés veszi tehát kezdetét, mellyel tovább növelhetjük az érintett térségek betegellátásának színvonalát.



Megközelíthetőség