Ugrás a tartalomhoz

Hírek


Dr. Veres Eleonóra Kisvárda Szolgálatáért kitüntető díjat vehetett át


Dr. Veres Eleonóra Kisvárda Szolgálatáért kitüntető díjat vehetett át szeptember 10-én dr. Seszták Miklóstól, a térség országgyűlési képviselőjétől és Leleszi Tibortól, városunk polgármesterétől.

A városi kitüntetés azoknak a magánszemélyeknek és közösségeknek adományozható, akik hosszabb időn át kiemelkedő társadalmi, közéleti, gazdasági, közszolgálati, közművelődési, közoktatási, tudományos, művészeti, egészségügyi, humanitárius és sporttevékenységet végeztek városunkban.

Dr. Veres Eleonóra 1991-ben kezdte pályafutását a kisvárdai kórházban, ahol szakmai előmenetele töretlen lendülettel haladt. Immár nyolcadik éve intézményünk orvosigazgatója, aki példaértékű teherbírással végzi feladatait. Egyszerre tud helyt állni a Rehabilitációs osztályon, a szakrendelőben, a sürgősségi ellátásban, a Neurológia osztályon és orvosigazgatóként. Szakmai kiválósága soha nem kérdőjelezhető meg, ha a köz szolgálatát ismeri el a jelenlegi kitüntetése, akkor a sok-sok beteg, akiket meggyógyított, akiknek az életét megmentette, megtestesíti ezt a szolgálatot.

Ezzel a kitüntetéssel most ő kap, visszakap, elismerésként az önzetlen szolgálatért.

Szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy a kórházunk kötelékében eltöltött évtizedek fáradhatatlan munkája és személyiségében rejlő kifogyhatatlan energiája újabb eredményes éveket hozzon számára az élet minden területén. Isten éltesse Dr. Veres Eleonórát kitüntetése alkalmából!

Gratulálunk továbbá Id. Bárány Lászlónak a Kisvárda Díszpolgára címhez, Nagy Sándornak és Pribula Lászlónak a Kisvárda Szolgálatáért díjhoz!



Megközelíthetőség