Hírek

2020-05-14

2020. május 12. Florence Nightingale 200 éves születésnapja

Ápolók Nemzetközi Napja

2020. május 12. - Florence Nightingale 200 éves születésnapja


A Felső-Szabolcsi Kórházban ez évben, február 20-án már megünnepeltük az Ápolók Napját, akkor Kossuth Zsuzsát méltatva, hiszen az ő születésnapja február 19-én volt.

Azonban május 12. mellett nem mehetünk csak úgy el, mert ez a nap is kiemelkedik a naptárból. Miért is? Mert a „Lámpás Hölgy” olyat alkotott, amilyet csak a nagyok képesek! Megalapozta az ÁPOLÓI HIVATÁST!

Néhány évvel ezelőtt még csak ezt a napot ünnepeltük hivatalosan, természetesen akkor is megemlékeztünk a magyarok főápolójáról, Kossuth Zsuzsannáról.

Most a figyelmünket a nem mindennapi problémánk – a COVID-19 vírusjárvány mellett – kicsit fordítsuk Florence Nightingale felé, aki születésének éppen május 12-én van 200 éves évfordulója.

Ezt az évet, 2020-at, még év elején, az „Ápolók Évének” nevezték el. Akkor még nem tudtuk, hogy nemcsak a Florence 200 éves évfordulója, hanem a kialakult pandémia (világjárvány) miatt is, be fog vonulni a történelembe, ez az év.

Nem volt mindennapi Florence Nightingale életútja, mint ahogy munkássága sem. Szívesen vonnék részletesebben párhuzamot a mai kor ápolójának életútja között, mert aki erre a hivatásra adta a fejét, annak illik ismernie Florence elveit és munkásságát, ami az ápolói hivatás létrejötte is egyben. 1860-ban ugyanis ő alapította meg a Nightingale Ápolónőképzőt, melyért 23 évvel később, 1883-ban, Viktória királynőtől „Királyi Vörös Kereszt” kitüntetésben részesült.

Az arisztokrata származású Florence Firenzében látta meg a napvilágot, mert az írásokból tudjuk, szülei hosszúra nyúlt nászútja miatt, az ő születésekor éppen Firenzében tartózkodtak.

Az öntudatos és acélakaratú Florence már fiatalon tudta, hogy valamit tenni akar a szegények, az elesettek, a betegek érdekében, de semmi esetre sem azt, ami az arisztokrata hölgyek körében volt szokás: jótékonysági teák sorozata méregdrága ruhakölteményekben valamelyikük fényes kastélyában, időnként alamizsnaszórás a szegények elé. Aztán elégedetten hátradőlni, hogy milyen nagyszerűek vagyunk. Nélküle valószínűleg még ma is apácák és a diakonisszák ápolnák a betegeket.

Florence megküzdött a családjával is, hiszen szülei nem nézték jó szemmel, hogy az általa elképzelt hivatásának megszerzése érdekében vagyonát, életét, de még szerelmét is feláldozta.

Felfoghatatlanul sokat változott a világ az eltelt 200 év alatt. A mai korban élő ember nehezen tudja elképzelni a „krími háborús” időket, mert mások lettek a körülmények, másfajta háborúk dúlnak, másfajta gondokkal küzdenek az emberek és megváltoztak a betegségek is, de megváltoztak az emberek is.

A BETEG azonban ma is BETEG, és kiszolgáltatott. Van, aki hálás minden mozdulatért, amit érte, mellette, körülötte tesz meg az ápoló, és van, aki elégedetlen akkor is, ha úgy érezzük, megtettünk mindent érte, ami csak tőlünk, ápolóktól telt.

Nekünk azonban nem az a dolgunk, hogy kritikát gyakoroljunk a betegek felett, hanem az önzetlen segítés, a maximális szakmai tudás ismereteinek megszerzése és ennek a gyakorlatban való alkalmazása. Soha nem megelégedni azzal, amit elértünk, hanem ahhoz mindig hozzátenni, mindig tovább fejleszteni.

Nightingale munkássága is példa legyen mindig előttünk, hiszen nem volt mindennapi az élete. Napi 20 órát volt talpon, amikor elindult a törökországi kórházak látogatására ő maga is megbetegedett, elkapta a krími-lázat, nem sokon múlott, hogy túlélte a betegséget. Később pedig gyakran gyötörték reumás fájdalmak, de megtört egészsége ellenére is fáradhatatlanul dolgozott a reformok végigvitelén.

Nőként nem volt egyszerű dolga a férfiak uralta világban, de kimondottan ügyesen vitte végig elveit. Megküzdve a szörnyülködőkkel, politikusokkal, orvosokkal, férfiakkal-nőkkel.

Florence megteremtette a betegápolás etikai alapjait. Mivel az ápolónőktől kiemelkedő szakmai tudás mellett erkölcsi tisztaságot is követelt, sikerült megbecsült hivatássá emelnie a nővéri munkát. Milyen jó lenne ezt ma is elmondani és megőrizni, megtartani.

Rövid megemlékezésemet két idézetével zárom, melyek ma is megállják helyüket, amikor már drónokról és robotokról beszélünk, modern technikát alkalmazunk, nem tudjuk elképzelni a napunkat, ha otthon marad a mobil telefonunk, vagy éppen áramkimaradás van, netalán egy vihar söpör végig a városon, teljes kétségbeesés lesz úrrá a legtöbb emberen. Pedig nekünk, embereknek éppen az lenne a legfőbb erényünk, hogy nem ijedünk meg egy hirtelen ránk törő, nem várt eseménytől, nem esünk kétségbe, ha a hozzánk forduló beteg olyat kérdez, amire nehéz az igaz választ megmondani és meg kell oldanunk azt a helyzetet is, amikor egyáltalán mi magunk is betegen állunk a betegágy mellett, esetleg szeretteink mellett.

Álljon itt tehát a két idézet:

„Furcsának tűnhet ezt kijelenteni, de a legelső követelmény egy kórház iránt az, hogy ne ártson a betegnek”.

A másik pedig így szól:

„Ha valaki olyan életet él, amely mindenki számára fejlődést hoz, és ez a fejlődés állandó, nem hal meg vele, az ilyen ember életét Igaz Életnek nevezhetjük”.

Nekünk csak ez az egyszerű feladat marad, próbáljunk meg így élni és szeretett hivatásunknak, de leginkább önmagunknak megfelelni!


2020. május 12.

Jakabné Harcsa Erzsébet

ápolási igazgató


Megközelíthetőség